Alapítás / történet

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) hírlapjának nulladik száma 1998. január 24-én jelent meg Somai József, a folyóirat alapító főszerkesztője kezdeményezésére, aki 1998 és 2009 között szerkesztette a lapot.

A Közgazdász Fórum nevet 1999-ben, a 4. lapszámtól viseli a folyóirat; ettől kezdve hivatalosan is jegyzett (ISSN 1582-1986), szakmai cikkeket befogadó folyóiratként működik. A folyóirat románul a Forum Economic, angolul pedig az Economist’s Forum nevet kapta.

A folyóirat szerkesztésébe 2006-ban intézményesen is bekapcsolódott a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozata, ezzel a kiadvány a két intézmény közös szakmai közlönyévé vált. A közös erőfeszítések eredményeként a folyóiratot még ugyanebben az évben akkreditálta a Romániai Felsőoktatási Tudományos Kutatási Tanács (CNCSIS).

A 2018-as évfolyamtól kezdve a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) is bekapcsolódott a folyóirat kiadásába, ezáltal a szerkesztőbizottság és a szakmai lektorok köre kibővült a PKE Gazdaság és Társadalomtudományi Karának munkatársaival

Nagy Bálint Zsolt főszerkesztő 2009 és 2012 között irányította a szerkesztőséget, aki meghonosította azt a gyakorlatot, miszerint évente öt magyar és egy angol nyelvű lapszám kerül kiadásra, lehetőséget teremtve arra, hogy a lap 2010-ben (a 92-es számtól kezdődően) bekerüljön két nemzetközileg elismert tudományos adatbázisba (Proquest és EBSCO).

2012 júliusában Kerekes Kinga vette át a főszerkesztői szerepkört. Irányítása alatt két és fél éven keresztül (2014 végéig) a folyóirat az addig megszokott formában, kéthavonta jelent meg.

A folyóirat szakmai színvonalának és nemzetközi ismertségének növelése érdekében – a szerkesztőbizottság döntése alapján – 2015-től kezdődően évente négy lapszámmal jelenik meg a Közgazdász Fórum, ebből kettő magyar, kettő pedig angol nyelvű tanulmányokat közöl. Szintén 2015-től a folyóirat angol neve Forum on Economics and Business, amely jobban kifejezi a folyóirat nyitottságát az üzleti tudományok irányába, mint a viszonylag szűk szakterület lefedését feltételező régi angol név, az Economist’s Forum.
 


Támogatók

  • Magyar Tudományos Akadémia
  • Magyar Tudományos Akadémia

© Közgazdász Fórum | ISSN: 1582-1986